
Isten hozta,
nagyon örülök, hogy itt van!
Tárcza Zoli vagyok, a DruBor Design alapítója, megálmodója és a lelke.
Egy négy gyermekes apuka, aki azt a célt tűzte ki magának, hogy olyan módon végzem a weboldal készítést, és karbantartását, hogy az új ügyfeleket, megrendelőket, vásárlókat hozzon az ÖN vállalkozásának.
Engedelmével, én most nem fogok kertelni!
Egyre több magyar vállalkozás szünetelteti a tevékenységét, miután a járvány hatása és a vírus következtében meghozott korlátozó intézkedések nehéz helyzetbe hozták őket. A vállalkozók tehát kifejezetten nehéz helyzetbe kerültek, akik működhetnek, azoknak a többsége pedig a kereslet visszaesésével szembesül.
Ön azért van most itt ezen az oldalon, mert ügyfeleket szeretne szerezni az interneten, én pedig rendelkezem erre egy olyan megoldással, amit több, mint 16 év kereskedelmi tapasztalattal a hátam mögött alakítottam ki.
Ez a rendszer működik, és ennek a legnagyobb bizonyítéka az, hogy Ön itt van.
Immár tíz éve foglalkozom azzal, hogy hogyan tudom az internet segítségével megnövelni az ügyfeleim számát.
Tehát őszintén, és apróbetűk nélkül kijelentem, hogy az internet alkalmas, és képes az Ön vállalkozásába ügyfeleket hozni.
Elmondom, hogy hogyan.
Hogyan szerzünk ügyfeleket a vállalkozásának?
A dolog titka nem nagy ördöngősség. Én nem is szeretném ezt túlmagyarázni!
A lényeg egyszerűen az, hogy azokat az embereket, akik azt a terméket, vagy szolgáltatást keresik az interneten, amit az Ön vállalkozása kínál nekik, behozzuk az Ön weboldalára, ahol azután felvehetik Önnel a kapcsolatot.
Ennyi.
Pontosan úgy, ahogy Ön eljutott erre az oldalra, és a gondolataimat olvassa.
Ehhez azért pár dologra szükség van.
Például a weboldalra.
Egy saját weboldalra. Ezt természetesen elkészítem Önnek.
De ez önmagában nem elég, hiszen egy weboldal segítség nélkül nem fog vevőket vonzani.
Meg is kell azt mutatni azoknak az embereknek, akik az Ön tevékenységét keresik az interneten.
Ebben tudok én segíteni Önnek!
Ne pazarolja el a pénzét
Ingyenes konzultáció!
Kérem, foglalja le az Önnek legjobban megfelelő időpontot,
én pedig a lefoglalt időpontban hívni fogom Önt!
Mi fog történni,
ha felveszi velem a kapcsolatot?
A következő
7 lépés
Felhívom Önt!
Egy telefonos beszélgetés során átbeszéljük, hogy mik az elvárásai,
mit szeretne pontosan.
Küldök egy kérdőívet!
Egy pár kérdésből álló, ám rettentően fontos kérdéssort küldök Önnek. Ebben végiggondoljuk és kitűzzük a weboldal céljait, és azt is, hogy milyen szerepet vár az Ön weboldalára.
A Közös munka!
A telefonbeszélgetés és a kérdőívben megfogalmazott célok alapján elkezdjük a munkát, ami során egy olyan weboldal fog készülni, ami kimondottan az Ön céljainak elérését fogja támogatni!
Elkészül az oldal!!!
Folyamatosan egyeztetünk, és pontosan látni fogja, hogy ami megszületik, az miképpen fogja képviselni a cégét, és hogyan váltja majd be a hozzá fűzott reményeket.
Megmutatjuk magunkat!
Önnek lesz egy kész weboldala, ami már csak arra vár, hogy jöjjenek a látogatók, a leendő ügyfelei, a vásárlói, akik elkezdik használni annak funkcióit.
De őket oda kell csábítani!
És mi pontosan ezt is fogjuk tenni!
Egy rövid pihenő
Amikor a weboldal működtetéséről, naprakészen-tartásáról van szó, akkor jön a felügyelet, és a karbantartás része a dolognak.
Mert ahhoz, hogy folyamatos legyen a teljesítmény, a weboldal működtetésébe is bele kell tenni az energiát.
Szolgáltatásaink
Miért dolgozzon velem?
Az Ön érdekeinek legjobban megfelelő rendszert dolgozzuk ki, amit a legjobban működő online eszközökkel támogatunk meg a honlap szerkesztés közben.
Amit bátran ígérhetek:
- Türelmes, őszinte hangvételt a weblap készítése közben
- Egy működő rendszert
- A piacon elérhető legjobb árat
- Korszerű online megjelenést
- Professzionális online ügyfélszerzést
Egyenes beszéd
Rövid határidő
Személyre szabott szolgáltatás
Garantált megkeresések
Ez a rendszer működik. 15 év tapasztalata áll mögötte, és számos jelenleg is futó vállalkozás szerzi az ügyfeleit a segítségével. A weboldal készítés során ez a legfontosabb cél!
REFERENCIÁIM
Én azt a gondolatot képviselem, hogy amit elképzel az ügyfelem, azt én igyekszem a legpontosabban megvalósítani.
Természetesen, tisztában vagyok vele, hogy sokkal könnyebb képet alkotni a munkámról, ha megmutatom, hogy hogyan dolgozom.
Az első és legfontosabb, hogy én egyedileg hozom létre a weboldalakat, kimondottan a az egyeztetett célokat szem előtt tartva.
Az általam készített oldalak között vannak webshopok, referencia oldalak, egyoldalas, úgynevezett onepagerek vegyesen.
Az Ön weboldala olyan lesz, amilyennek látni szeretné azt, ezt a munka végeztével egy Teljesítési igazolás formájában igazolni is kell felém, mert addig nem vagyunk készen, amíg a TIG-et nem írta alá.
Azt még fontosabbnak tartom, minthogy elindul egy weboldal, hogy én a weboldalért garanciát vállalok.
Segítek a célok elérésében.
Az első hirdetéseket ingyen megcsinálom, pontosan azért, hogy amit ígértem, azt életre tudjuk kelteni. Karbantartom és megmutatom, hogyan kell működtetni az oldalt.
Kapcsolat

Ügyfélhozó weboldal készítés
kisvállalkozásoknak
Telefon
Lépjen kapcsolatba
Velem!
Ez persze nem jelent elköteleződést, csak annyit eredményez, hogy én el fogom tudni érni Önt, és lehetőség nyílik rá, hogy segítsek Önnek új ügyfeleket szerezni!
Már nagyon várom, hogy beszéljünk! :)
Ehhez pedig már csak pár adatra van szükség!
copyright drubor.hu
2015-2023